Oldal kiválasztása

A központi költségvetésben 2018-ban hétszázmillió forint állt rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Márciusban jelent meg a BM.OKF és a MTSZ  közös pályázata az önkéntes tűzoltó egyesületek részére. Célja az ÖTE-k működéséhez, felszereltségük javításához  való hozzájárulás a vállalt feladatokhoz kapcsolódóan. Szabadidejüket nem sajnálva mentik az életet és az értékeket, akár az országhatáron túl is, folyamatosan képezik maguk, ezzel is bizonyítva az önkéntes csapatok fontosságát – mondta Wéber Antal tűzoltó dandártábornok. A megyei katasztrófavédelmi igazgató az ünnepélyes eszközátadáson kijelentette: a somogyi önkéntesek egytől egyig megdolgoztak az új eszközökért.

Heizler György, a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke is megköszönte az egyesületek munkáját, mint mondta: a megye önkéntes tűzoltói beavatkoznak tűzeseteknél, baleseteknél, sőt ha kell, extrém helyzetekben is, letéve névjegyüket.

Harmincegy somogyi önkéntes tűzoltó egyesületnek sikerült összesen 24 millió forint értékben felszereléseket beszerezni. Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő Községek Tűzoltó Egyesülete I kategóriás révén 1.100.000 Ft volt az érvényesíthető összeg amiből 1.069.605 Ft összegben igényeltünk tűzoltó védő- és technikai eszközöket. Ebből az összegből december tizenegyedikén 1.019.877 Ft értékben vehettem át felszereléseket. Védőeszközök, tűzoltó technikai eszközök ,szívó és nyomó oldali szakfelszerelések, kéziszerszámok és egyéb felszerelések kerültek birtokunkba.

Juhász László
Tűzoltó Egyesület Elnök

Megszakítás