Oldal kiválasztása

A 2013-ban alakult és 2014 ben nemzeti minősítést szerzett  Fonyódi, Marcali, Siófoki és Tabi mentőcsoportok tagjainak nemzeti újraminősítő gyakorlatára került sor 2019-10-19-én Siófokon. Egyesületünkből 8 fő tagja van a Marcali Járási Mentőcsoportnak melyből 4 fővel vettünk részt a gyakorlaton. Célja az elemi csapások, szélsőséges időjárási viszonyok és a helyi vízkár következtében kialakuló veszélyhelyzetek elhárítására való felkészülés volt.

A feltételezés szerint a megye területén lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében a Balaton déli partján  a folyamatosan emelkedő belvízszint veszélyeztette  Siófokon a mélyebben fekvő, part menti utcákat. Az Egry József utcában a mentőcsoportok  mobilgátat telepítettek, amelyet homokzsákokkal meghosszabbítottak az  ingatlanok védelme érdekében. Az árok torkolatánál két szivattyút is be kellett üzemelni a felgyülemlett csapadékvíz eltávolítására. A feladatok ellátását tovább nehezítette, hogy az az egyik sátorra faágak szakadtak, így az önkénteseknek a társaik mentéséről  is gondoskodniuk kellett.

Wéber Antal tűzoltó dandártábornok értékelőjében elmondta, hogy a megszerzett minősítés alapján a rendkívüli időjárási események,  árvizek, valamint a helyi vízkárok elleni védekezésben Somogy megye valamennyi járási mentőcsoportja továbbra is bevethető, így erősítve a hivatásos egységek  munkáját.

Juhász László
Tűzoltó Egyesület Elnök

Megszakítás