Köszöntő

Kedves Vendégünk!

Tisztelettel köszöntöm Önt Balatonmáriafürdő honlapján

Településünk története a XIX. század végén kezdődött. Az északi part tönkrement szőlősgazdái (filoxéra) kaptak itt lehetőséget az újrakezdéshez. Az alapítók szorgos munkájának eredményeként, a szőlőültetvények mellett először kisebb pincék, majd házak épültek. Kialakult egy állandóan lakott település: Máriatelep. Nevét, a szőlőtelepítést irányító Gróf Széchényi Imre feleségéről, Andrássy Máriáról kapta.

 

Mai nevét és községi rangját 1927-ben vette fel. A Dél-Balaton egyik legkedveltebb üdülőterületén, Balatonmáriafürdőn ma már nincsenek szőlőültetvények, de az állandóan lakott házak mellett egyre több a pihenéshez, kikapcsolódáshoz szükséges igényes nyaralóház, üdülő, és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatás. A közel 8 km-es partszakaszon, csodálatos panorámájú természetes környezetben 8 strand áll a pihenni vágyók rendelkezésére. A hangulatos vendéglátóhelyek és a színvonalas nyári rendezvények kellemes kikapcsolódást nyújtanak az itt tartózkodó vendégeknek. Településünk egyre népszerűbb a gyermekes családok körében a sekély vizű strandok miatt. Községünkön átvezet a balatoni biciklikörút is.

 

Balatonmáriafürdőről a jó közlekedésnek köszönhetően kellemes kirándulásokat lehet tenni a környező településekre. Gyógyfürdők: Marcali, Zalakaros, Hévíz. A szomszédunkban található a Kis-Balaton Európa hírű vizes élőhelye is. Tartalmas napot tölthetünk a közeli Keszthelyen, és hajóval kirándulhatunk az északi partra, Szigligetre, Badacsonyba. Balatonfenyvesről kisvasúttal utazhatunk felfedezni a Nagyberek ősi lápvilágát. Gyalogtúrán meglátogathatjuk a keresztúri Bokrosi hegy védett pincesorait és megkóstolhatjuk az itt termelt jóízű borokat. Balatonmáriafürdő vendégszerető település. Az itt élő emberek barátsággal várják az idelátogatókat.

 

Remélem, rövidesen Ön és családja meglátogatja településünket, és személyesen érezheti vendégszeretetünket.

 

Barátsággal üdvözli Önt: Galácz György polgármester

alair 150

©2017 Balatonmáriafürdő. Minden jog fenntartva

Search