Oldal kiválasztása

Strandok

Központi fizető strand

A Gróf Széchényi Imre tér 9. alatt található, mintegy húszezer négyzetméteres zöldterülettel rendelkező, több mint kétezer fő befogadására alkalmas strand kedvelt helye a környéken élőknek, nyaralóknak. A fürdőhöz kapcsolódó tómeder nem iszapos, hínármentes. A belépéskori vízmélység 60-70 centiméter, fokozatosan mélyülő.

A strandépület mögött épített szabadtéri színpadon egész szezon alatt a programtervben szereplő időpontokban kulturális rendezvények kerülnek megrendezésre. A strand területén számos vendéglátóegység szolgálja ki az éhes és szomjas strandolni vágyókat.

Ingyenesen igénybe vehető:

–          Parkoló a bejárattól (kb. 50 méterre)
–          Fedett kerékpártárolók
–          Női, férfi, mozgáskorlátozott mosdók
–          Ivó kutak
–          Kültéri zuhanyzók és öltözőfülkék
–          Játszótéri eszközök
–          Kültéri fitnesz eszközök
–          Homokos strandröplabda pálya
–          Gyepfoci és Streetball pálya
–          Vízi sporteszközök (vízi fejelő kapuk, vízi röplabda állvány)
–          Vízimentő szolgáltatás és elsősegélynyújtás
–          Mozgáskorlátozott beemelő készülék
–          Strandszínpadon megrendezett rendezvények
–          Animáció

Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások:

–          Gumiburkolatú multifunkciós sportpálya (foci, kézilabda, tenisz és streetball)
–          Értékmegőrző, Csomagtároló szekrény
–          Vízibicikli kölcsönzés
–          Napozóágy kölcsönzés
–          Testfestés
–          Vattacukor

Pénztári nyitva tartás:
Június 1. – Augusztus 31. között 8:00 18:00 óráig

Pénztárzárás után 18:00 – 20:00 között szabad strandként látogatható

Belépőjegy áraink:

 

  Belépő megnevezése Felnőtt Gyermek Családi Érvényesség
1.

Napi jegy

napi többszöri belépésre jogosít

900 Ft 600 Ft 2 600 Ft érvényes a megvásárlás napján 8:00 – 18:00 óráig
2. Heti bérlet 4 500 Ft 3 000 Ft 13 000 Ft érvényes a megvásárlás napjától számított 7 napig
3. Havi bérlet 13 500 Ft 9 000 Ft 31 000 Ft érvényes a megvásárlás napjától számított 30 napig
4. Szezon bérlet 27 000 Ft 18 000 Ft 55 000 Ft érvényes a megvásárlás napjától számított 90 napig
5. Értékmegőrző 400 Ft/nap + 1000 Ft kaució
Csomagmegőrző 500 Ft/nap + 1000 Ft kaució  
6. Pótdíj jogosulatlan belépés esetén 4 000 Ft
7. Hangosbemondó használata reklámszöveg bemondására 2 000 Ft/perc
8. Mozgáskorlátozott beemelő készülék használata Kulcs és távirányító 5000 Ft kaució ellenében a pénztár nyitvatartási idejében igénybe vehető   

Egyéb információk:

–          Balatonmáriafürdő Központi fizető strandja 2017.évben 4 *-os minősítést kapott
           a Kék Hullám zászló strandminősítő rendszerben.
–          A strandon a Vízimentő szolgáltatás június 1. – augusztus 31. között működik.
–          A Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Elsősegélynyújtó Szolgálata június 29. – augusztus 20.                   között végzi tevékenységét a strandon.
–          Az animáció sport és kézműves foglalkozások július-augusztus hónapban elérhetők                       alkalmanként, 17:00 – 19:00 között.
–          A biztonságot fokozza a viharjelző rendszer strandon működő egysége
–          A vízminőséget havi rendszerességgel az ÁNTSZ vízvizsgáló laboratóriuma vizsgálja és                   minősíti a legutóbbi vizsgálatok szerint kiváló.
–          Több vendéglátóegység látja el az éhes és szomjas strandolni vágyókat.

Szabadstrandok

A község Önkormányzatának szabad strandjai a település mintegy 8 kilométer hosszúságban elnyúló tóparti területrészein, közel egyenletes távolságban helyezkednek el. Nyugatról kelet felé haladva az alábbi szabad strandok találhatók.

A szabad strandok nyitva tartása: május 15. – szeptember 15. között (9:00 – 18:00 óráig)

Minden szabad strandon található játszótér, hulladéktároló, megfelelő vízbejáró, ülőpadok az egyes Szakhatósági előírásoknak megfelelően. Étkezési és parkolási lehetőség a strandok területén, vagy azok közelében megoldott.

Hajóállomási szabad strand

Balatonmáriafürdő egyik legnépszerűbb szabad strandja a település kikötője közelében található. A 7 szabad strand közül a legtöbb funkcióval rendelkezik. Az alábbi szolgáltatásokat lehet igénybe venni a strandon:

  • vízibicikli kölcsönzés, kisgyerekek részére
  • játszótér, öltöző, WC, zuhanyzó

A kikötő melletti Bernáth Aurél sétány, hosszan a Balatonba nyúló mólóval végződik. A mólón kialakított gyalogút kellemes sétálási, nézelődési és horgászási lehetőséget biztosít. A sétány árnyas  fái alatt a programtervben szereplő időpontokban kulturális rendezvényeket tartanak. A sétány végénél lenyűgöző kilátás tárul elénk minden évszakban. A strandtól kb. 150 méterre ingyenesen használható parkoló található.

Zagytéri szabad strand

Családias jellegű, kisgyermekek fürdésére is alkalmas vízmélységű strand; ahol szolgáltatásként kisebb játszótér és homokozó található, tollas- és röplabda pályával.

Az üzemeléshez konténeres WC, hulladéktartók, megfelelő vízbejáró és ülőpadok vannak a szakhatósági előírásoknak megfelelően. Parkolásra a strand melletti úton van lehetőség.

Polgár utcai szabad strand

Az árnyat adó fák alatti füves terület kellemes pihenésre ad lehetőséget. Kiépített vízlejáró, pihenőpadok, vizesblokk szolgálják a fürdőzőket. A kisgyermekeket játszótér várja. A büfék –falatozók változatos étel és ital kínálattal rendelkeznek. Ingyenes parkolási lehetőség a bejárat mellett található.

Szabadság utcai szabad strand

Családias jellegű, kisgyermekek fürdésére is alkalmas vízmélységű. A strand előnye, hogy árnyas, csendes, eldugott helyen található, melyet a fokozottan nyugalomra vágyók szívesen keresnek fel.

A strandon étel-és ital vásárlási lehetőség nincs. Parkolási lehetőség – kisebb számban – a strand bevezető útja mellett található.

Őrház utcai szabad strand

Különböző mászókákból, hintákból, homokozóból álló, biztonságos, bevizsgált és évente ellenőrzött játszóteret alakítottak ki a gyermekek részére.

A strand bejáratánál cukrászda és büfé várja a látogatókat valamint a strand előtt ingyenes parkolásra van lehetőség.

Faluház (Hullám) utcai szabad strand

A község második központjának tekinthető. Nagy füvesített területrésszel rendelkezik.

A felújítási munkák eredményeképp látványosan megújult a strand területe és épülete. A nemrégiben felújított játszótérrel, kosárlabda és röplabda pályákkal és vízi sporteszközökkel várja a kikapcsolódásra vágyó vendégeket. A strandon egy büfé található, a bejáratnál bolt, étterem, játékterem szolgálja a vendégeket. Pihenő-padok, vizesblokk komplexum, vízlejárók várják a fürdeni vágyókat.

Őz utcai szabad strand

A település egyik legcsendesebb parti területrészén található, legkisebb területű strandja.

Vadregényes környezete kellemes pihenésre csábít, vízmélysége miatt kisgyermekek fürdésére is alkalmas. Kiépített vízlejáró, pihenőpadok, vizesblokk szolgálják a fürdőzőket.

Megszakítás