Oldal kiválasztása

Értéktár kiállítás nyílt a Balatonmáriafürdőn
A „Helyi értékeink nyomában Balatonmáriafürdőn” (HUNG-2020/6418 HF/590/2020) című pályázati program keretében 2021. augusztus 19-én időszaki kiállítás nyílt meg a balatonmáriafürdői Helytörténeti Gyűjtemény és Galériában. A tárlaton a Balatonmáriafürdői Helyi Értéktár Bizottság elmúlt években feltárt balatonmáriai értékeket mutatták be.

A település alig több mint 120 éves történetébe számos különleges esemény, érdekes épület, híres személyiség és évtizedek óta működő egyesület is beletartozik. Akadnak kiemelkedő egyéniségek, közéleti szereplők, akik meghatározóak voltak a falu születésében, fejlődésében, és munkájuk, sorsuk megörökítésre, emlékezésre érdemes. Felkutatásukat, és a helyismereti ismeretterjesztést a rendszerváltás óta fontosnak tekintette a faluvezetés. Az első helytörténeti kiállításra 1996-ban, az alapítás 100 éves évfordulójára emlékezve került sor, melyet Bándi Margit, későbbi díszpolgár rendezett. Ekkor avatták fel a Bárdos Lajos karnagy, zeneszerző emlékművét is. 2012-ben részben közadakozásból valósult meg gróf Széchényi Imre szoborának a felállítása. Méltó megemlékezés volt 2015-ben Andrássy Mária, a település névadójának hamvainak újratemetése Somogyváron a családi sírkápolnába. Az időszaki kiállításban az épített örökség (artézi kút, Regens Wagner Otthon épülete), a szellemi, kulturális örökség (Bárdos Lajos, Bernáth Béla és Bernáth Aurél, Tőkés Sándor László) témakörébe tartozó helyi értékeket bemutatása mellett kiemelt helyt kaptak a helyi civil és kulturális egyesületek, művészeti csoportok is.  Az értéktár bizottság egy gasztronómiai értéket is begyűjtött, a repített vagy hasított hal elkészítési módját. Külön eneteriőrben idézték meg,, néhány jellemző személyes tárggyal kiegészítve Bándi Margit diszpolgár éltútját és munkásságát. Nélküle az értéktári kutatás nem jutott el oda ahol most tart, mindig szerényen, csendben végzett munkája ma is ösztönzőleg hatott mindazokra, akik ismerték és vele együtt a helyi közösségért dolgozhattak.

A megnyitón Galácz György polgármester beszélt az értékfeltárás folyamatáról, az önkormányzat ez irányú erőfeszítéseiről, kapcsolatairól. A kiállítás a jelen pályázat eredményeként valósult meg, és a következőkben egy kiadványban összegzik majd a kutatómunka eredményeit.

Lovász Henriett az NMI Somogy Megyei Igazgatója a Hungarikum törvény eredményeiről és az elmúlt években felfutó országos szintű értéktári gyűjtések aktivitásáról beszélt. A múlt feltárása, megismertetése az identitásunk része, generációs feladatunk. Somogy megyében még bőven vannak feltáratlan területek, és örömmel üdvözölte Balatonmáriafürdő eredményeit.

Az időszaki kiállítást az megjelenteknek a tárlat egyik rendezője Huszár Mihály történész, a helyi értéktár bizottság elnöke mutatta be. Az informatív, ízléses tablók grafikai kivitelezése Vass Lívia munkája, míg a rendezésben a Marcali Múzeum munkatársai is közreműködtek. A „Helyi értékeink nyomában Balatonmáriafürdőn” kiállítás előzetes bejelentkezéssel látogatható a Helytörténeti Gyűjtemény galériájában, a balatonmáriafürdői Községháza épületében.

Megszakítás