Oldal kiválasztása

Ismerkedés a Helyi Értéktárral
A balatonmáriafürdői Őszidő Nyugdíjas Klub tagjai 2021. szeptember 28-án délután voltak a Helytörténeti Gyűjtemény vendégei. Huszár Mihály történész tárlatvezetésével ismerhették meg a település történetének érdekes fejezeteit. Szó esett gróf Széchényi Imre szőlőtelepítő tevékenységéről, az őstelepes zalai családok munkájáról, halászatról és a nyaralókról., valamint a helyi szolgáltatásokat bemutató tárgyegyüttesekről is. A klubtagok a saját családi emlékeiket és a néprajzi hagyományokkal kapcsolatos ismereteiket is felelevenítették.

Többeknek a szőlőmunkák nem voltak ismeretlenek számunkra, bár az 1960-as évek óta lassan felszámolták az szőlőültetvényeket. A polgári fürdőkultúra kialakulása, majd az 1960-as, 1970-es és 1980-as évek nyaraló világa az akkori mindennapok részét képezte, de már ez is a történelmünk részévé vált.

Benczik Ildikó az értéktár bizottság tagja az eddigi értékfeltáró munkáról tartott egy rövid beszámolót. Ennek részeként mutatta be az értéktárról szóló időszaki kiállítás tablóin felsorakoztatott helyi értékeket. Huszár Mihály a helyi civilek és Bárdos Lajos karnagy, máriai nyaralópolgár tevékenységét méltatta. Végezetül megemlékeztek Bándi Margitka díszpolgárunkról, akinek múlhatatlan érdemei vannak a helytörténeti kutatások elindításában, az emlékhelyek létrehozásában.  

Október 12-én a Helyi Értéktár Bizottság, Balatonmáriafürdő-alsón az Andrássy Mária Közösségi Ház épületében helytörténeti és helyismereti vetélkedőt rendezett az Ősz Idő Klub tagjaiból összeállt hét csapat részére.

A klubtagok a Helytörténeti Gyűjteményben látottak alapján, könyvekből és az elmúlt évek során megtartott több ismeretterjesztő előadásból is meríthettek. Ennek ellenére nagyon izgultak, és mint kiderült a kérdéseink sem voltak mindig könnyűek. A feladatok szerint, a csapattagoknak fel kellett ismerni régi épületeket és a falutörténet jelentősebb szereplőit. A legkönnyebbnek a helytörténeti Totó kitöltése bizonyult. A pontversenyben az első három helyen végzett csapatok kaptak ajándékot, oklevelet és egy-egy tortát. A vetélkedő kimondott célja a „játékos” ismeretterjesztés volt, amelyet egy jó hangulatú és kellemes délutánná keretezett. A vetélkedőt végezetül szerény vendéglátás zárt.